|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 41 találat | lapozás: 1-30 | 31-41 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Czirják Károly 2013. augusztus 28.Maroshévízen a polgármesteri hivatal akadályozza a magyarok ünnepétA holnaptól vasárnapig tartó II. Székely-Magyar Napok és a VI. Dr. Urmánczy Nándor Emléknap rendezvénysorozatának programját egy átírat miatt kellett megváltoztatni. A szervezők színvonalas, gazdag programsorozattal készültek, két hónappal ezelőtt jelentették be a rendezvényt és meg is kapták a polgármesteri hivataltól a szükséges engedélyt. Az elmúlt héten kapott átirat miatt mégis műsorváltoztatásra kényszerültek. A városháza nevében Dumitru Olariu írta alá az okmányt, melyben az áll, hogy szombaton csak a Román Nyelv Napjához kötődő rendezvényeket lehet megtartani. Czirják Károly, a szervező Dr. Urmánczy Nándor Egyesület vezetője elmondta, hogy e miatt egy nappal korábban kerül sor az Insect koncertre, viszont megtartják a sport eseményeket és azokat a kulturális programokat is, amelyek nem közterületen és nem a polgármesteri hivatalhoz tartozó intézményekben zajlanak. Az alpolgármester utasítása az idén márciusban elfogadott 53. számú törvényre hivatkozik, mely augusztus utolsó napját a Román Nyelv Napjának nyilvánítja, és arról rendelkezik, hogy miként lehet ez alkalomból ünnepelni, viszont a jogszabály szövegében egyetlen szó esik arról, hogy más jellegű rendezvényeket ne lehetne szervezni ezen a napon. Vincze Csilla marosvasarhelyiradio.ro Erdély.ma 2013. szeptember 2.Urmánczy Nándor szellemiségében ünnepelt Maroshévíz magyarságaA maroshévízi Dr. Urmánczy Nándor Egyesület szervezésében hatodszor ünnepelték meg a város nagy szülöttjének emléknapját. A rendezvény kibővült, idén második alkalommal került sor a hévízi Székely-Magyar Napok eseményeire. Ünnepélyes, kulturális és szórakoztató rendezvénye volt ez a maroshévízi magyarságnak. Urmánczy Nándorról, tevékenységéről nemcsak a szülővárosa, Maroshévíz magyarsága tud keveset, hanem Magyarországon is kevesen ismerik ezt a nevet. Urmánczy Nándor 1918-ban megalapította a Székely Nemzeti Tanácsot, az ő kezdeményezésére született a Nemzeti Hiszekegy, az ő indítványozására indult el az Országzászló mozgalom. Nevét igyekezett kitörölni a köztudatból a második világháború utáni rendszer, s ma is kevesen tudják, ki volt ő. Emlékének, örökségének továbbvitelére jött létre 2008-ban Maroshévízen a Dr. Urmánczy Nándor Egyesület. Az egyesület a hétvégén immár hatodik alkalommal szervezte meg a Dr. Urmánczy Nándor Emléknapot, amely most másodszor maroshévízi Székely-Magyar Napokká bővült. Amint Czirják Károly, az egyesület elnöke és a rendezvénysorozat főszervezője elmondta, az esemény kezd a maroshévízi magyarság igazi ünnepévé válni. Minden akadályoztatás ellenére több száz résztvevőt sikerült megmozgatni, ugyanakkor szélesebb körben is növekszik ismertsége, Erdély és Magyarország számos településéről érkeztek vendégek. A Székely-Magyar Napok keretében Maroshévízen számos kulturális rendezvényre, megemlékezésre, sport- és szórakoztató eseményre sor került, emellett más településeket is érintett az ötnapos rendezvény, Marosvécstől Gyergyószentmiklósig. A leghangsúlyosabb eseményekre szombaton, a Dr. Urmánczy Nándor emléknapon került sor. Veress László: a díj kötelességet is jelent A hévízi róma-katolikus templomban bemutatott ünnepi szentmise és kulturális műsor után néma főhajtásra és koszorúzásra került sor Urmánczy Nándor szobránál és sírjánál, majd a Kemény János Gimnázium dísztermében Czirják Károly ötödik alkalommal adta át az Urmánczy-díjat. Amint elmondta, a ezt olyan személyiségeknek adják át évente, akik az összmagyarságért, illetve Urmánczy Nándor tetteinek, hagyatékának megismertetéséért, továbbéltetéséért tevékenykednek. Korábban megkapta a díjat Gortvay István, azaz Urmánczy Nándor unokája, Izsák Balázs SZNT-elnök, Nagy Zsolt történész-kutató, Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke. Idén Veress László vehette át a kitüntetést. A méltatásban elhangzott: Veress László Maroshévíz szülöttje, jelenleg az Országház elnöki kabinetjének vezetője, sokat tett és tesz szülővárosa magyarságáért, az Urmánczy-emlék megmaradásáért, nagy szerepe van abban, hogy a városban Urmánczy Nándor-szobor áll. A díj átvétele után Veress László elmondta, a megtiszteltetés ugyanakkor kötelességet is ró rá, amelynek igyekszik legjobb tudása szerint megfelelni. „Ez a díj kötelez arra, hogy Maroshévíz magyar üzenetét, Urmánczy Nándor üzenetét lehetőségeim szerint hordozzam, hirdessem. (…) Urmánczy Nándor egy olyan folyamatot változtatott meg, amely már az ő kora óta is hosszú időn át jellemző volt, vagyis hogy minden nemzedék rosszabb állapotban adta át utódainak nemzetet, az országot, mint ahogy elődeitől kapta. Zsugorodott az ország, apadt a nemzet, és fogyott a lélek is. Minden nemzedék megpróbálta a balsorsot megtörni, jobbá tenni az örökséget, amit kapott. Urmánczy Nándor megélte a nagy veszteséget, és megérte azt, hogy nemzedéke jobb állapotban adta át a magyar világot. Ma nehézségeink, aggodalmaink ellenére ismét egy olyan időszakot élünk Budapesttől Maroshévízig, amikor ismét megkísérlünk egy jobb állapotban lévő világot átadni, mint amit kaptunk, noha az az idők járása nem biztos, hogy kedvező erre. A lélektani állapot ugyanaz, mint Urmánczyék esetében, vagyis hogy a magyar nemzet addig él, amíg hiszünk benne. Míg gyermekeinket vállaljuk világra segíteni, megtanítani csodálatos anyanyelvünkre, és hiszünk a magyar világban, addig az létezni fog. Ha hiszünk ebben, akkor ennek a magyar nemzetnek lesz egy olyan állama, amely oltalmazni tudja a nemzetet, és a magyar emberek szülőföldjükön, a Kárpát-medence bármelyik sarkában otthon érezhetik magukat.” Székely katonáknak állítottak kopjafát A díjátadást követően történelmi előadásokat hallgathatott meg a közönség, majd a Nemes Székely Gyalogregiment gyergyói zászlóaljának emlékére állíttatott kopjafát Gyergyószentmiklóson a magyarországi Jancsó Alapítvány. Az Urmánczy Nándor Emléknap keretében sorra került eseményen Mezei János polgármester elmondta, ez egy újabb fontos pillanat Gyergyószentmiklós számára, ugyanis a temetőben felállított kopjafa emlékeztetni fogja az embereket azokra a gyergyói katonákra, akik annak idején életüket is odaadták a hazáért. Ezt követően Garda Dezső történész tartott előadást a székely regiment történetéről és tetteiről. Elmondta, a székely katonák szinte mindenhol ott voltak, ahol a történelem csatatereken formálódott. „A Habsburg Birodalom jelentősebb háborúiban részt vettek. Gondolok itt elsősorban a bajor örökösödési háborúban való részvételükre, a török-orosz-osztrák háborúban való részvételre, hisz ezekben a harcokban a Habsburg Birodalom haderejét a székelyek adták. Szinte mindegyik csatában ott találjuk őket, és olyan nagy véráldozatot vállaltak a Habsburg-seregekben, mint senki más. Mindezek mellett a gyergyói katonák az 1848-as magyar szabadságharchoz is rendkívül ragaszkodtak” – fejtette ki. Garda Dezső kiselőadását követően Bíró Sándor református lelkész kérte Isten áldását az elesett katonákra, valamint a jelenlévőkre. Elmondta, lesz olyan, aki többször fog megállni a kopjafánál, és lesz olyan is, aki kevesebbszer, azonban ez semmit nem vesz el a hősök tetteinek jelentőségéből. Az esemény a magyar, illetve a székely himnusz közös eléneklésével zárult. Nem ijedtek meg a hévízi magyarok A Székely-Magyar Napoknak mind az ünnepélyesebb, mind a szórakoztató vagy kulturális eseményei a hévízi magyarok nagyszámú részvételével zajlottak. A jelek szerint nem ijesztette meg őket a polgármesteri hivatal tiltása. Mint ismeretes, arra hivatkozva, hogy augusztus 31-e a román nyelv ünnepnapja, Dumitru Olariu alpolgármester felszólította az eseménysorozat szervezőit, hogy más időpontra tegyenek át egy, arra a napra tervezett koncertet. Az Urmánczy Nándor Emléknap és a Székely-Magyar Napok szervezői, valamint az ezen részt vevő hévíziek megmutatták, ha a városban magyarként többszörösen nehezebb is a sorsuk, mint Székelyföld más településein élőknek, nem adják fel, kiállnak magyarságukért, ünnepeikért. Gergely Imre Székelyhon.ro 2013. november 12.Helyszínelés a maroshévízi temetőbenA maroshévízi rendőrök helyszíneltek hétfőn a Zsákhelyi Katonai Temetőben annak okán, hogy november nyolcadikán ismeretlen tettesek huszonöt hadisír keresztjét törték össze. A sírgyalázók kiléte ismeretlen, a keresztek helyreállítása kérdéses. Dr. Urmánczy Nándor Egyesület elnöke, Czirják Károly értetlenül áll az újabb vandalizmus előtt, hisz májusban ugyanebből a temetőből szintén ismeretlen tettesek 78 keresztet loptak el, ezek egy részét szemétbe, árokszélre dobva találták meg. „E temetőben német, osztrák, lengyel, orosz, ukrán, szerb, román és magyar katonák holttestei nyugszanak. Ebben az évben 103 sírhantot gyaláztak meg ismeretlen tettesek” – fogalmazott Czirják, aki a civil szervezet elnökeként azt is elmondta, egyesületük évek óta megemlékezik az itt eltemetett hősi halottakról. Az okozott károk helyrehozatalát nem tudják felvállalni, hisz anyagi kereteik végesek, a korábbi keresztlopások alkalmával is gondot jelentett a pótlás. Akkor Maroshévíz önkormányzatához fordultak segítségét, és előzetes ígéretek után a polgármester közölte, a temető magánkézben van, tulajdonosa kell gondoskodjon védelméről. A rendőrök a maroshévízi honlapról értesültek a történtekről, így hívták fel Czirjákot, majd látogattak ki kedden a temetőbe. Feljelentés nem történt, mint megtudtuk, nem is történhetett. „Problémát jelent az is, hogy ki jelentheti a rendőrségnek az ismeretlen tettesek károkozását, mert ez is a tulajdonos jogköre” – mondta Czirják. A terület, melyen a temető található, egy maroshévízi Sbârcea nevű család tulajdona, a három tulajdonos közül egy Kolozsváron, egy Brassóban, egy pedig Németországban él. „Tárgyalásokat akartunk folytatni a tulajdonosokkal, hogy megvásárolhassuk azt a birtokrészt, de a jelenlegi törvények ezt nem teszik lehetővé: nem eladható olyan terület, melyen nyilvántartott hadisírok vannak” – nyilatkozta újságunknak az egyesület elnöke. Czirják Károly szinte kilátástalannak látná a helyzetet, a temető keresztjeinek visszaállítását, majd épségének megőrzését, ha a rongálás hírére nem keresték volna a magyar nagykövetségtől és konzulátustól, illetve a Magyarországi Honvédelmi Minisztérium Hadisír-gondozó részlegéről. A beszélgetések részleteiről, további kilátásokról nem kívánt szólni az elnök, csupán annyit mondott: „Diplomáciai úton remélünk fejleményeket”. Balázs Katalin Székelyhon.ro 2014. szeptember 1.Ünnepelt a maroshévízi magyarságFráter Olivér és néhai Őry Imre az Urmánczy Nándor-díj idei kitüntetettjei. Maroshévízen harmadszor szervezték meg a Székely-Magyar Napokat, amelynek keretében került sor a díjak átadására is. A háromnapos rendezvénysorozaton számos kulturális, szórakoztató és sportrendezvény várta a hévízi magyarságot. Az Urmánczy Nándor Emléknapot már hetedik alkalommal szervezte meg az egykori neves személyiség nevét viselő egyesület, idén pedig immár harmadjára szervezték köré a Székely-Magyar Napokat. Az rendezvénysorozat legkiemelkedőbb eseményei szombaton, az emléknapon kerültek sorra. A katolikus templomban a szentmise után koszorúzásra került sor Urmánczy Nándor sírjánál, majd a helyi magyar iskolában, a Kemény János Gimnáziumban került sor a díjátadásra. „Mi magyarok a Kárpát-medencében, nyolc országban széttagolva szétszórtan élve, fel kell ismerjük, hogy a történelmi hátrányok, a Trianon által okozott sebek ellenére előnyöket kell kovácsoljunk hátrányainkból. Az EU-integráció után eljött a nemzeti integráció ideje. Fel kell ismernünk közös céljainkat, félre kell tenni a kisszerűséget, amelyek néha a politika vagy egyéni érdekek miatt fogságba ejtik a fontos nemzeti célokat” – fogalmazott Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese a díj átvételekor. Czirják Károly, az Urmánczy Nándor Egyesület vezetője elmondta, Fráter Olivér mindenképpen kiérdemelte a kitüntetést. Nagy odaadással karolta fel az Urmánczy Nándor Egyesületet, számos tekintetben támogatja a maroshévízi és általában véve a székelyföldi magyarság céljait. Nagy szerepe volt abban, hogy tavaly visszaállították a Margitszigeten Urmánczy Nándor emlékpadját, de abban is, hogy 2011-ben Maroshévízen Urmánczy-szobrot állíthattak. Ugyanakkor folyamatosan nagy hangsúlyt fektet arra, hogy rendszeresen látogatócsoportokat irányítson Maroshévízre, amelyek így megismerhetik a várost, s persze Urmánczy Nándor munkásságát is. Díjazták Őry Imrét, Budapest XV. kerületének egykori alpolgármesterét is, aki a testvérváros vezető embereként rengeteget segített a maroshévízi közösségen, és sok magánszemély is sokat köszönhet neki. Őri Imre ugyanis amellett, hogy különböző támogatásokat, adományokat juttatott a városba, segítséget nyújtott, hogy magyarországi gyógykezelésben részesülhessenek olyan hévíziek, akiknek erre másként nem lett volna lehetőségük. Czirják Károly elmondta, a számítások szerint az Őry Imre által a városba juttatott adományok értéke meghaladta 34 ezer lejt, de mindezek ellenére a maroshévízi városvezetés részéről semmiféle megbecsülést nem kapott. Őry Imre már több mint tíz éve elhunyt, a díját lánya, Őry Csilla, valamint Őry Levente vette át, testvérük, a korábbi EU-parlamenti képviselő Őry Csaba nem lehetett jelen. Kultúra, szórakozás, sport Pénteken Maroshévíz a háború árnyékában címmel nyílt , fotó-dokumentumkiállítás, Rokaly József történész a A SZÉKI-TA. A székely eredet kérdés tisztázása címmel írt könyvét mutatta be. A könnyebb műfaj kedvelői körében nagy sikert aratott a Haccacáré – Orpheum zenés est, ilyen jellegű, operett-zenés táncos előadás már évtizedek óta nem volt a városban. Sor került még szimpóziumra, amelyen Partl Alexandra Petra konzul 52 ismert és kevésbé ismert kirándulóhely Tündérországban és azon túl címmel tartott vetítéses előadást, Laczkó Szentmiklósi Endre pedig erdélyi magyar családokat mutatott be történelmi áttekintőjében. Sor került még asztalitenisz, teremfocikupára, Maroshévíz és környékének rovás emlékeit is megismerhették az érdeklődők. A környéken talált kisebb rovásos köveket a református villa előcsarnokában, a nagyobbakat fényképről ismerhette meg a közönség. Az eseménysor vasárnap este szalonna sütéssel, tábortűzzel és szabadtéri bulival zárult. Gergely Imre, Székelyhon.ro 2015. február 25.Riportkötet a Felső-Maros mentérőlMagyarok az Istenszéke lábánál Hosszú vajúdás után végre napvilágot látott az a különleges riportkötet, amelynek "nyersanyagát" 2013 tavaszán rögzítették a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete marosi szervezetének Ratosnyán tartott riporttábora résztvevői. A MÚRE – korábban is szervezett – riporttáborainak az a célja, hogy a tagság bejárjon egy erdélyi tájegységet, és az újságírói műfaj révén bemutassa az érdeklődőknek. Azért esett a választás a Felső-Maros mentére, mert a nagyjából Déda és Maroshévíz közötti szorosban fekvő települések lakói "szórványszigetet" alkotnak a Székelyföld, Nyárádmente és Marosvásárhely között, ahol tömbben élnek a magyarok. A Felső-Maros mentére többnyire nyaralni, kirándulni járnak a Kelemen- és a Görgényi-havasok szépségével "fertőzöttek", de ilyenkor nincs idő és alkalom arra, hogy "mélyebben" is betekintsenek az itt lakók életébe, múltjába, a jövőbeli lehetőségek mérlegelésére. Az előző táborok hagyományát folytatva, nemcsak megyénkbeli újságírók (Bodolai Gyöngyi – Népújság, Bögözi Attila – www.vasarhely.ro, Gáspár Sándor – Marosvásárhelyi Rádió, Szucher Ervin – Krónika, Vajda György – Népújság) barangolták be a településeket, hanem más lapok munkatársai (Bajna György – Gyergyói Kisújság, Czirják Károly – Maroshévízi Hírlap, Mózes László – Háromszék, Sarány István – Hargita Népe, Sarány Orsolya – egyetemi hallgató) is eljöttek alaposabban megismerkedni a vidékkel. A MÚRE gondozásában, a Juventus Média és a Népújság támogatásával megjelent kötetet Szucher Ervin szerkesztette. A könyv első bemutatóját, a szerzők jelenlétében, az elmúlt vasárnap délben, az istentiszteletet követően a jódtelepi református templomban tartották. Karácsonyi Zsigmond, a MÚRE korábbi elnöke elmondta, külön érdekessége a kötetnek, hogy igen sokszínűen, több témát is felvetve tükrözi a vidék lakóinak mindennapjait. De nemcsak a Déda és Maroshévíz közötti települések kerültek be, hanem Marosvécs és Magyaró község is szerepel benne, mert – bár ezek a települések nem tartoznak közvetlenül az említett övezetbe –, életükkel, mindennapi tevékenységükkel kötődnek a Kelemen- és a Görgényi-havasokhoz. Karácsonyi Zsigmond külön megköszönte a vendéglátást Nagy Ferenc református lelkésznek és feleségének, Editnek, ugyanakkor minden egyes alanynak is, hogy történeteikkel, elbeszéléseikkel hozzájárultak a kötet megjelenéséhez. A rövid felvezető után a könyv szerzői ajánlották a kötetet, írásaikat. Vajda György és Gáspár Sándor több évtizede "hazajár" Ratosnyára, Jódtepelre. Kifejtették: bár a környéket jól ismerik, hiszen mindketten barangoltak eleget, a kollégák kötetbeli írásait olvasva sok újdonságot felfedeztek, s ez talán azokra is érvényes lehet, akik alanyként szerepelnek a könyvben, de nem igazán hallottak vagy tudnak információkat a szomszéd településekről. Szucher Ervin szerkesztőként a munkáról beszélt, megköszönve a munkatársak hozzájárulását. Kifejtette, megérte kivárni, hiszen mind tartalomban, mind pedig külalakban szép kötetet sikerült szerkesztenie. Bodolai Gyöngyi nem a táborban, hanem később kapcsolódott be a munkába. Pozitív kicsengésű riportjai hőseinek sorsa (Fickó és Holtmaros) azt igazolja, hogy bár nehéz, érdemes vállalkozni, dolgozni és helyben maradni. Bajna György a jódtelepi egyház könyvében kutakodva érdekes részleteket tárt fel a helybéli magyarok történetéről, nemcsak az egyházról, hanem a hajdanán működött egyházi iskoláról is. S ezen a vonalon maradva Disznajó kulturális örökségébe is betekintett. Bögözi Attila nagy prózai témát választott. Riportja a megélhetésről szól: a gödemes-terházi borvíztöltödét és a "maffia" által elkótyavetyélt kőfejtőt veszi górcső alá. Sarány István a nemesi családok (Kemény, Éltető) tulajdon-visszaszolgáltatási küzdelméről írt. A könyvbemutatón pedig egy idézettel is ösztönözte a szórványban élőket arra, hogy büszkén viseljék sorsukat. A riportkötet az ötödik könyv, ami erről a vidékről szól. Mi több, a házigazda Nagy Ferenc tiszteletes megígérte, hogy ezen felbuzdulva hozzáfog Ratosnya monográfiájának megírásához. Sarány Orsolya egyetemistaként vett részt a táborban, és örömmel jelentette ki, hogy ez az első megjelent riportja, ami nagy lendületet ad a további íráshoz. Nem volt jelen a bemutatón Mózes László, aki igen érdekes családi történeteket jegyzett le, illetve Czirják Károly, aki többek között a maroshévízi Urmánczy család kevésbé ismert sorsát vetette papírra. A könyvbemutatón részt vett Rácz Éva, a MÚRE elnöke is, aki többek között elmondta, a szervezet örömmel támogatja a riporttáborok szervezését, korábban Kalotaszegen is készült egy ehhez hasonló kötet, amelyeknek célja, hogy az újságírók szemszögéből dokumentálják, leírják az adott vidéket, és úgy rögzítsék a jelent, hogy az a jövőhöz is szóljon. A kötetet legközelebb március elsején, vasárnap 11 órakor a fickói református egyházközségben, ugyanaznap 15 órakor Holtmaroson is bemutatják. A marosvásárhelyiek március 4-én 17 órakor a Bernády Házban ismerkedhetnek meg a kiadvánnyal, míg március 6- án, pénteken 15 órára a disznajói óvodába várják az érdeklődőket. (erdélyi) Népújság (Marosvásárhely) 2015. március 9.Élet az Istenszéke lábánálKét hét alatt öt településen mutatták be a Magyarok az Istenszéke lábánál című riportkötetet. Miután a jódtelepi, fickói és holtmarosi olvasóközönség kézbe vehette a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) által kiadott könyvet, a hétvégén a marosvásárhelyi Bernády Házban, majd a Disznajón összegyűltek ismerhették meg a kiadványt. Három székelyföldi megye hét különböző sajtótermékénél dolgozó újságíró – Szucher Ervin, Bögözi Attila, Vajda György, Bodolai Gyöngyi, Bajna György, Czirják Károly, Sarány István, Sarány Orsolya, Gáspár Sándor, Mózes László és Karácsonyi Zsigmond – összefogásával született a hiánypótló kórképnek is nevezhető kötet, amely a Felső-Maros mentét igyekszik bemutatni. A kötet nem afféle turistakalauz akar lenni – mondta a marosvásárhelyi könyvbemutatón lapunk munkatársa, Szucher Ervin – a csodálatos, helyenként akár vadregényes vidékről, hanem az ott élő magyarság életét, problémáit próbálja bemutatni. Jódtelepen a MÚRE 2013 nyarán szervezett riporttábort, amelynek keretében Vajda György például a funtineli boszorkány nyomában járva a jelenkori pásztorkodás sajátosságait is megörökíti, Szucher Ervin pedig az elnémuló Felső-Maros menti harangokra, a falvak kiürülésére, a magyarok létszámának csökkenésére figyelmeztet. Bögözi Attila a borvízről és a kőről, mint haszonforrásról közöl oknyomozó riportot, Sarány István a dédai vasútvonal „magyarvilágbeli” építését idézi fel, Gáspár Sándor a gyógynövénytermesztéssel foglalkozó, fiatalkori álmát megvalósító Boros Erzsébet történetét meséli el. Bodolai Gyöngyi Lélekfa című riportjában a hangszerkészítő vállalkozásról ír. A könyv szerkesztője, Szucher Ervin arról beszélt a kötet marosvásárhelyi bemutatóján, hogy annak dacára, hogy szinte minden marosszéki valamiféleképpen kötődik a Felső-Maros mentéhez, a legtöbb ember számára a régió csupán a kirándulási, túrázási lehetőséget jelenti. „Mi egy másik oldaláról próbáltuk bemutatni a térséget, mégpedig az ott – helyenként tömbben, helyenként szórványban – élő magyarság szempontjából. Abból a magyarságéból, mely valamikor a Görgényi- és a Kelemen-havasok birtokosa volt, mára viszont elenyésző vagy teljesen alárendelt szerepbe szorult azokkal szemben, akiket másfél-két évszázaddal ezelőtt nemeseink telepítettek a hegyek lábához” – magyarázta. A disznajói eseményen megjelentek például örömmel nyugtázták, hogy falujuk gondosan ápolt néphagyományai és a település kulturális mozgatórugói fontos helyet kaptak Bajna György írásában Antal Erika | Krónika (Kolozsvár) 2015. május 21.A Boldogasszony Zarándokvonat az idén minden eddiginél több zarándokkal indul CsíksomlyóraMa, május 21-én, helyi idő szerint 7:58-kor a budapesti Nyugati pályaudvar 10. vágányáról Beer Miklós váci megyés püspök áldásával indult el a 15 kocsiból álló szerelvény, melyen mintegy 800 zarándok utazik. A határátlépés után 15:45 órára érkezik a zarándokvonat Kolozsvárra, ahol Mile Lajos főkonzul köszönti a rajta levőket, majd ft. Kovács Sándor főesperes imája után indulnak tovább. Marosvásárhelyre 18:39-kor fut be a különvonat, ahol rövid ünnepség keretében ft. Oláh Dénes főesperes köszönti a csíksomlyói búcsúba tartó zarándokokat. A vonat 21:14-kor megáll Maros-hévízen, Czirják Károly köszöntője után indulnak tovább, hogy 22:00 órára megérkezzenek a Boldogasszony Zarándokvonat utasai Gyergyószent-miklósra. Itt már hagyományosan kisebb tömeg várja a zarándokokat. Az ünnepélyes fogadást ft. Portik Hegyi Kelemen főesperes imája és áldása zárja. Május 22-én Madéfalva (10:27) érintésével a Gyimes völgyébe robog a vonat. Itt a kontumáci kápolnánál helyi csángókkal együtt szentmisén vesznek részt (14:00), melyet Tamás József püspök mutat be, és Tímár Asztrik ferences atya prédikál. A szombati csíksomlyói búcsú után, május 24-én, pünkösdvasárnap 8:00 órától ünnepi szabadtéri szentmise lesz Gyergyószentmiklós főterén. Itt Portik Hegyi Kelemen főesperes lesz a főcelebráns, és Böjte Csaba ferences szerzetes mondja a szentbeszédet. Május 24-én, a hazafelé tartó úton Nagykároly (18:45) után Debrecenben (19:59) lesz köszöntőünnepség. Debrecenben ft. Felföldi László helynök-plébános köszönti majd a hazatérő nagyszámú zarándokot. A szervezők szeretettel várják magyarországi és erdélyi barátaikat az állomásokra, hiszen már maga a hangulatos nosztalgiavonat is igazi látványosság, de jó alkalom lesz arra is, hogy a kihangosított vonat zarándokaival együtt fohászkodjanak nemzetünk lelki megújulásáért az állomásokon tartandó ünnepségeken. Népújság (Marosvásárhely) 2015. szeptember 7.Református ünnep volt MaroshévízenTemploma fennállásának 120. évfordulóját ünnepelte múlt szombaton a maroshévízi református közösség. Az ünnepi istentiszteleten a maroshévízi születésű Baczoni Sándor tiszteletes prédikált, majd Barticel Kiss Krisztián helyi lelkész ismertette dióhéjban a jelenlevőkkel az 1895-ben épült templom történetét. Végezetül a református egyház zenekarának ünnepi előadása hangzott el. A jelenlegi templomtelket a Bánffy család adományozta a református egyháznak. Erre Éltető Albert és felesége, Urmánczy Janka pénzadományából építették a ma is álló templomot, melyet 1897 augusztusában Szász Domokos püspök is megáldott. Az évek során a templomot többször kellett teljesen újjáépíteni. 1916 augusztusában, az első román betöréskor feldúlták, még a harangot is magukkal vitték. 1944-ben az orosz repülők bombázása okozott komoly kárt az épületben, a templom súlyosan megsérült, tornya ledőlt, harangja a tűz martalékává vált. Feljegyezték, hogy a tornya már nem lett az a régi szép torony, sőt a tetején levő kakast, amely mindig szélirányba fordult, sem sikerült megjavítani, így oda kellett hegeszteni. A templomot körülvevő egykori kert ma már nincs meg, a kommunizmus idején államosították, területén tömbházak épültek. A maroshévízi református közösséget sem hagyja érintetlenül a szórványmagyarságot sújtó fogyás, a 2011-es népszámlálási adatok szerint jelenleg 572 személy tartozik a református közösséghez. Czirják Károly Krónika (Kolozsvár) 2016. május 24.Maroshévízen magyarként – örömök és nehézségekMaroshévíz lakosságának húsz százaléka ünnepelt az elmúlt héten. Az iskola, az egyház, a civil szervezetek rendezvényeit a néptáncosok előadása és a lakoma koronázta meg vasárnap. A helybéliek meséltek arról is, mitől nehéz a városban magyarnak lenni. Együttműködéssel jött létre az ötödik Maroshévízi Magyar Művelődési Napok rendezvénysorozat: iskola, egyházak és civil szervezetek lettek partnerek, hogy szerdától vasárnapig váltsák egymást a település magyar kisebbségének szóló programok. Ökumenikus istentisztelet képezte a rendezvénynyitót szerdán, melyet a Sófár zenekar koncertje tett kerekké, este pedig a Bagossy Brothers Company koncertezett a művelődési házban. A kultúra napjaként tartották számon a csütörtököt, amikor Moliére A nők iskolája című komédiáját nézhette meg a közönség a marosvásárhelyi Spektrum Színháztársulat előadásában. Kemény János Iskolanap következett, pénteken már reggeltől ünnepeltek a magyar tanodában. Urmánczy Nándor Emléknap volt szombaton, kilencedik alkalommal, amely ökumenikus istentisztelettel kezdődött, a névadó szobrának megkoszorúzásával folytatódott Urmánczy Nándor unokája, Gortvay István, Zsigmond Barna Pál főkonzul és Lukács Bence Ákos konzul, Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese, Kincses Előd jogász jelenlétében. Délben a római katolikus közösségi ház nagytermében kerül sor az Urmánczy Nándor-díj átadására. „Az idei kitüntetett Ugron Gáspár Gábor lett. Azért esett választásunk a Rákóczi Szövetség elnökhelyettesére, mert a a szervezet sok, szórványban élő diáknak segít abban, hogy ingyenes kiránduláson vehessen részt, és ez alól a maroshévíziek sem kivételek” – fogalmazott az Urmánczy Nándor Egyesület elnöke, Czirják Károly. Hagyományőrző nappal zárul a rendezvénysorozat az Urmánczy-strandnál, a szervezők által vásárolt alapanyagokat a főzést vállaló csoportok pótolták meg még fűszerekkel, különlegességekkel, hogy igazi ínyencségek szülessenek. A „kerti parti” alkalmas volt arra, hogy örömök és nehézségek egyaránt szóba kerüljenek. Főzés közben nem csak az erdei zsálya felhasználásának titkát leshettük el, hanem a miért jó és miért nehéz Hévízen magyarnak lenni kérdésre is választ kaptunk. Éva asszony egy baráti társasággal együtt készítette az eleséget, mint mondta, az összetartás mindennek a kulcsa. Együtt ünnepelnek, együtt kirándulnak, ez ad erőt. Igényelnék a magyar rendezvényeket, a színházi előadásokat is, de mivel kevesen vannak, a társulatok csak ritkán látogatnak hozzájuk. Aggasztja, hogy kiöregedőben a magyarság, kevés az utánpótlás. Arra viszont büszke, hogy unokái, bár vegyes házasságban születtek, egyelőre magyarul fognak tanulni. Reméli, ez később sem változik meg. A gyergyószentmiklósi Jákó Józseffel is találkoztunk a forgatagban. Ő a borszéki néptáncosokat szállította a fellépésre. Feleségével ketten indították be a maroshévízi napközit akkor, amikor rádöbbentek, hogy a magyar óvoda nem tudja kiszolgálni az igényeket, sok magyar szülő román óvodába íratta gyerekét. Szerinte az összefogás mentheti meg a hévízi magyarságot a fogyatkozástól. Szerinte ha a gyereket nem taníttatják anyanyelvén, vagy más városba küldik iskolába elvesz a jövő reménye. Balázs Katalin Székelyhon.ro 2017. február 2.A név maradt a kisemmizett BánffyaknakLátványos talpra állás után visszaszerezte a helyi érdekeltségű üdülőtelep-státust Maroshévíz. A Hargita megyei város turisztikai húzóerejét a Bánffy-fürdőtelep jelenti, amely ismét az alapító magyar nemes család nevét viselheti. A Bánffy Dezső által kiépített fürdő leszármazottai méltányolják az önkormányzat hozzáállását, viszont nem tudják elfogadni, hogy a román hatóságok továbbra is elutasítják ingatlan-visszaigénylési kérelmeiket. Öröm és remény tölti el a maroshévízieket, miután megtudták, hogy az Országos Turisztikai Hatóság – tizenegy további romániai településsel együtt – megadta városuknak a turisztikai település minősítést. A helybéliek az idegenforgalom fellendülésében bíznak, a városvezetők pedig a pályázási lehetőségekben. Egy városnak vagy községnek elsősorban azért jó a helyi érdekeltségű turisztikai településminősítés elnyerése, mert az jelentősen növeli a pénzforrásokat. Az üdülőtelepeknek rendelkezésükre áll a 2020-ig érvényes 7.1-es pályázási tengely, amelyen keresztül a turisztikai és a kulturális infrastruktúra bővítésére, illetve a természeti adottságok kiaknázására, bemutatására, népszerűsítésére igényelhetnek vissza nem térítendő uniós támogatást. A magyarság számára külön örömet jelent, hogy immár a hivatalos okiratokban is visszatér a nemzeti-kommunizmus által kiűzött Bánffy név, ez lett ugyanis a fürdőtelep hivatalos megnevezése. A gyökértelen Fenyő Czirják Károly – aki a hévízi magyarság kulturális életét mozgató Urmánczy Nándor Egyesület vezetője és egyben helytörténész – még jól emlékszik arra a 70-es évekbeli időszakra, amikor a hivatalos okiratokban a román pártvezetők nyomására egyre inkább Fenyőként, pontosabban annak a román megfelelőjén, Bradulként kezdték emlegetni a Bánffy-fürdőt. Mint meséli, hiába erőltették a mesterséges megnevezést, a helyiek és az ide látogatók köztudatában a termálvizű strand és környéke azóta is Bánffy-fürdő maradt. Ezt vallja különben Stelu Platon újraválasztott polgármester is, aki szerint a Bradul név a románság körében sem vetett gyökeret. Kettejük állítását mi sem támasztja jobban alá, mint az, hogy manapság olyanok is előszeretettel használják a Bánffy nevet, akiknek aligha van közük hozzá. A régi, Bánffy Dezső által a 19. század vége felé létesített strand mai tulajdonosa, egy marosvásárhelyi román vállalkozó, Bogdan Buda, Bánffyra keresztelte vissza a létesítményét. 2015-ben a strand szomszédságában befejezett wellnessközpontot a helyi önkormányzat szintén a báróról nevezte el. Mi több, a város egyik híres-hírhedt egykori szekustisztje, a ’89-es fordulat után a magánszférába átment Ioan Mureşan is a magyar nemes nevére cserélte át korábban a saját nevén futó panzióját. Ilyen körülmények közt már csak természetesnek tűnik, hogy a város elöljárója is a Bánffy-fürdőt jelöli meg saját, hárommargarétás panziója helyszíneként. Bánffy Farkas: az erdőket is visszanevezhetnék A Magyarországon született és a nagy nehézségek árán visszaszerzett ősi fugadi birtokán élő Bánffy Farkas örül, hogy Maroshévízen és környékén még mindig sokaknak és sokat mond családjuk neve. Úgy érzi, ezzel, ha közvetett módon is, de a románság elismeri a Bánffyak országépítő szerepét. „Ezek után az erdőket is visszakeresztelhetnék Bánffy névre, még a birtoklevélben is” – jegyzi meg iróniával. A család valamikor nyolcszáz hektárnyi erdőt birtokolt Maroshévízen, a Dédáig elterülő további harmincötezerről nem is beszélve. A Ratosnya-környéki erdők színe-java akkor került a Bánffyak tulajdonába, amikor az irodalom- és színházpártoló báró Kemény János a múlt század harmincas éveiben nehéz fába vágta a fejszéjét: a helikonista mecénás fejébe vette, hogy megmenti az adósságban fuldokló kolozsvári magyar színházat. Huszonhat esztendővel a demokrácia beköszöntése után a több ezer hektáros egykori jussukból a Bánffyak még egyetlen szál fát sem láttak viszont. A család másik leszármazottja, a Bánffy Farkashoz hasonlóan szintén Magyarországról Erdélybe telepedett Galánthay Zsombor szerint is lehet örülni a név visszaszerzésének, de nincs ok hurráoptimizmusra, mert ez még távolról sem jár a birtok visszaszerzésével. A jogi diplomával rendelkező férfi tudja: számos, az övékénél jóval rendezettebb erdélyi visszaigénylési dosszié vergődik vagy már el is vérzett a hazai bíróságokon. Az utcákról hiányzó márkanév Hogy miért Bánffy és nem Bradul? Erre Stelu Platonnak három érve van. „Egyrészt azért, mert 1884-től a 70-es évekig ez volt a neve. Másrészt azért, mert Bánffy egy komoly védjegynek, ismert márkának számít Erdélyben, amit ki kell használnunk. Harmadrészt, de semmiképp sem utolsó sorban azért, mert minket nem fertőzött meg a nacionalizmus vírusa” – sorolja kapásból a polgármester, hozzátéve, hogy a hévízi románok korrekt viszonyt ápolnak az itteni és környékbeli magyarokkal. Állítását azzal próbálja igazolni, hogy egyetlen román emberről sem tud, aki valamiféle ellenvetést fogalmazott volna meg a fürdő visszakeresztelésével kapcsolatosan. Mindennek némileg csak az a forgalomjelző tábla mondott ellent, amely a főtéri elágazástól az irányt mutatja a két kilométerre lévő fürdő felé. Ezen megállt az idő a ’89 előtti korszakban: a tábla szerint, ha Marosvásárhely felől érkezel, jobbra, ha Borszékről vagy a Gyergyói-medencéből jössz, balra kell térned az úgynevezett Staţiunea Bradul irányába. A múlt év vége felé valaki a naptárra pillanthatott, és leszerelte a Ceauşescu-korszakot idéző táblát. Aki viszont már a belvárosba ér, észrevehette: Maroshévíz nem az a jellegzetes Hargita megyei település, ahol a kétnyelvűségre vonatkozó közigazgatási törvényt és az etnikumok közti kölcsönös tisztelet elvét maradéktalanul betartanák. A település bejáratánál rozsdás tábla hirdeti a Topliţa Română feliratot, mintegy jelezve, hogy ki az úr a városban. Bennebb elvétve még látni pár magyar feliratot, de a közigazgatás kirakattörvényében szereplő kétnyelvűség sem a kultúrotthon homlokzatáról, sem az iskolák külsejéről vagy belsejéről, sem az utcanévtáblákról nem köszön vissza. A strandhoz vezető sétány végében újból visszazökkenünk az időben: megkopott, egynyelvű táblák jelzik, merre van a Bradul Vendéglő és a Bradul Kemping. Pontosabban azt, ami még maradt belőlük. A villa utolsó Bánffyja, fizetővendégként Minden jel arra utal, hogy a magyarországi Leányváron élő báró Bánffy Miklós volt az utolsó Bánffy, aki a gyógyfürdő 1884-ben felhúzott főépületében lakott. Ő is csak két napot, és azt is fizetség ellenében. A történetet viszont szépíti a helyzet: a 70-es évek elején az akkor mindössze 25 esztendős fiatalember nászútra érkezett ősei földjére. „Kissé bosszantó volt, hogy mindössze turistaként léphettem át annak a villának a küszöbét, amit felmenőim építettek. De tudomásul vettem, sőt készültem rá. Éppen ezért ért kellemes meglepetésként a recepciós figyelmessége, aki a bejelentkezőlap láttán nagyot nézett, majd kedvesen visszakérte a már átadott szobakulcsot, és egy másikat nyújtott felém. Kiderült, hogy egy szélső, kisebb szobát a központi teraszra nyíló szobára cserélte, mondván: »a Bánffyban a Bánffyaknak a legjobbat kell adni!« Idősebb ember volt, később elmesélte néhány emlékét a háború előtti évekből. Istennek hála, szép idő volt, bár még egy kissé hűvös. Május vége lévén rajtam kívül senki nem vette igénybe a medencét, én is inkább csak »kötelességből«, családom és apám iránti nosztalgiából úszkáltam” – meséli az idősödő báró. Az elődei által épített villa a kommunizmus ideje alatt fejőstehénként működött. Gazdái csak a pénzszerzésre összpontosítottak, miközben hagyták, hogy magától pusztuljon el. Egy szép napon, mintegy tíz évre a ’89-es fordulat után aztán lebontották. Bánffy Miklósnak már csak az emlék, néhány megsárgult fénykép és egy sovány vigasz maradt belőle. „Valószínűleg én voltam az utolsó Bánffy, aki még lakott benne” – mondja szomorú öniróniával a hangjában. A Magyarországon és Erdélyben is meghurcolt Bánffy Dániel Bánffy Miklós apját, Bánffy Dánielt a román hatóságok ma is háborús bűnösként emlegetik. A nacionalista sajtó egyre inkább hemzseg a magyar nemeseket megbélyegző cikkektől. Számukra csak az rendes magyar, aki hallgat, bólogat, és nem igényel (vissza) semmit. Most is a fülembe cseng a Maros megyei kormányhivatal egyik jogászának a kijelentése, miszerint „Bánffyt az emberiség ellen elkövetett gyilkosságok miatt a törvényszék elítélte”. „Hát ezért nem kaphatja vissza a javait” – világosított fel évekkel ezelőtt bizonyos Ioana Rus. A Nagyenyeden született földbirtokosnak és politikusnak az volt a „bűne”, hogy 47 évesen 1940 októberében az Erdélyi Párt elnökeként bekerült a magyar képviselőházba, majd alig két hónap múlva Teleki Pál kormányfő felkérésére Budapestre költözött, és december 30-tól földművelési miniszter lett. Az egymást követő kormányokban 1944. március 22-ig töltötte be a tisztséget. „Aljas rágalom, hogy Bánffy Dániel háborús bűnös lett volna. Börtönben ült, mert nem akart együttműködni a nyilasokkal meg a nácikkal” – emeli fel a hangját az amúgy rendkívül higgadt és barátságos Bethlen Anikó, amikor nagyanyja testvérét ért vádak kerülnek szóba. A kor dokumentumaiból is ugyanaz derül ki, amit a grófnő állít: Bánffy Dániel már csak azért sem lehetett háborús bűnös, mert szem előtt tartva az erdélyi érdekeket 1944 szeptemberében haladéktalan fegyverszünetet követelt. Ezért a nyilasok halálra ítélték, és mindössze a nyilas álruhába öltözött barátainak köszönhetően tudott kiszabadulni a budapesti Margit körúti fogházból. A sors iróniája, hogy származása miatt a kommunisták is üldözték. Budapest ostroma után a „felszabadító” szovjetek elvitték három napra, a kihallgatás után pedig elnézést kértek tőle, hogy ilyen hosszú időre feltartóztatták. Ártatlansága tisztázása némi reményt adott a kitelepítések elkerülésére. A kommunista rendszer azonban más logika szerint működött. Hat évvel a háború befejezése után, 1951-ben Bánffy Dánielt családjával együtt a rózsadombi házából egy jászapáti húsraktárba vitték. Alig egy esztendő múlva, mintegy „ráadásként”, a bukaresti népbíróság nyolcévi kényszermunkára ítélte. A távollétében meghozott döntést nem lehetett végrehajtani: Bánffy Dániel nem tért vissza Erdélybe, mert időközben balesetet szenvedett, leesett a zsúfolt villamos lépcsőjéről, pechére egy villanyoszlopnak vágódott. A súlyos gerincsérülés következtében élete végéig a baloldala lebénult. Agrárreform, államosítás és egyéb rablások Kutatásai során Czirják Károly helytörténész kiderítette: a fürdő már 1228 óta a Bánffyak tulajdonát képezte. A 19. század közepéig csak a család tagjai és azok meghívottai használhatták, hiszen több villájuk, kúriájuk is volt. A feljegyzések szerint leginkább vadászatok alkalmával jártak ide. A strandhoz egy 17 hektárnyi erdős terület is tartozott. A medence a kezdetekben fából épült, majd 1937-ben megnagyobbították és betonmedencét készítettek. 1882-ben Bánffy Dániel apja, Bánffy Dezső egy szép villát épített, e villa az évek során a fürdőtelep jelképévé vált, hisz ahogy a turisták megmászták a Hévíz fölé magasodó Kereszt-hegyet, elsőként a villa épületét pillanthatták meg. Érdekes módon az 1948-as államosítás után is, egészen 1965-ig Dezső-villa néven ismerték, csak utána váltott a magyargyűlölő hatalom a semmitmondó Központi Villa névre keresztelve. „Sajnos ezt a jelképet eltüntették, mert 1999-ben tatarozás helyett 117 év után lerombolták, jelenleg egy szégyengödör tátong a helyén” – állapítja meg a helytörténész. 1896-ban itt két medence volt: egy a nőknek és egy a férfiaknak. Galánthay Zsombor úgy tudja, azért nem egyszerű a fürdő visszaszerzése, mert valamikor ugyan telekkönyvileg a Bánffyaké volt, de a múlt század húszas éveiben az agrárreform visszásságait megszimatoló tulajdonosok a Keményekkel, Farkasokkal, Mendelekkel, Éltetőkkel és Mikesekkel közösen alapított cégükre, a Bangra Részvénytársaságra íratták át. Ezért 1925 és 1928 között „mindössze” az erdeikről kellett lemondaniuk. Amint Galánthay meséli, a Palotailván bejegyzett Bangra tulajdonképpen egy közös vállalkozás volt, amely a Bánffy család és a Grassl, Schenk & Co. bécsi fakitermelő cég neveinek összevonásából származott. Főtevékenysége nem a fürdő működtetése, hanem a hévízi fűrészüzem fejlesztése, illetve a kitermelt faállomány eladása volt. Az újabb határmódosításkor a cég is nevet váltott: 1942-től Gödemesterháza Uradalmi és Grassl György Erdőipari Rt. lett belőle. A kétezres években hiába alakították újra a leszármazottak a korábbi cég jogutódjaként az erdőuradalmi részvénytársaságot, és hiába talált mindent rendben a szászrégeni bíróság, a Brăilára áthelyezett pert elveszítették. A Trianont követő 1921-es agrárreformnak nevezett kizsákmányolással az állam csaknem száztíz, a fürdő körüli házhelyet juttatott idegen kézre. Az elkobzott telkek közül alig tizenhárom parcella jutott helyieknek, a többivel Marosvásárhely, Szászrégen, Beszterce, Kolozsvár, Brassó vagy az ókirályságbeli Karácsonykő, Ploieşti és Bukarest „arra érdemesült” családjait ajándékozták meg. A Bánffyak által épített villát a két világháború közötti hatalom meghagyta a családnak és ez szállodaként működött, ahol harminc elegáns szoba várta a vendégeket. „1936 őszén az eddigi famedencét lebontották, úgyszintén a medence körül levő öltözőket is, így 1937 nyarára a ma is látható betonmedencét építette a család, amelynek méretei: 33,5 × 18 méter. 1948-ban a kommunista hatalom elkobozta a családtól a strandot és a körülötte levő területeket. 1971-ig a turistaforgalom eléggé gyenge volt, de az említett évtől kezdődően több mint 70 házikót építettek, három bungalót, egy röplabdapályát betonlelátóval, egy kosárlabdapályát (a régi teniszpálya helyébe) és egy kisebb gyermekmedencét. Ezekben az években újból vegyelemezték a vizet. Ekkor megállapították, hogy a fürdő 26 fokos vize lehűtve számos betegség gyógyítására alkalmas (gyomorbántalmakra, máj- és vesebetegségekre), de még vízhajtóként is ajánlották. „Fürdésként a víz szívbántalmak ellen jó, vérbetegségek kezelésére kitűnően alkalmas, reumatikus betegségek kezelésére jó” – írja a Tapolczától Maroshévízig, avagy Hévíz monográfiája című kötetében Czirják. A kommunizmus hetvenes-nyolcvanas éveiben az immár Bradul névre átkeresztelt fürdő ismét felkapottá vált. Nyáron sörre és miccsre kiéhezett, hűsölni vágyó tömegek lepték el, főként hétvégeken. A rendszerváltás előtt mintegy 350 ágyhely várta a telep egyre dohosabb szagú villáiba és kis faházikóiba a szerényebb jövedelmű, de a természethez ragaszkodó látogatókat. Nagy népszerűségnek örvendett a vendéglő és kerthelyisége, ahol akkor is lehetett aránylag hideg sört kapni, amikor a környéken sehol. Igaz, néhanapján egyebet is kellett hozzá rendelni: rákpehely és a halból készült, igencsak fura ízű fasírt volt a korszak országszerte menő kapcsolt árucikke. A pincérek a megmondhatói, milyen irdatlan mennyiségű halfasírt került vissza a konyhára vagy landolt egyenesen a szemetesládában. Közben a merészebbnél merészebb tervek már egy olimpiai medence kiépítéséről is szóltak. Ehhez képest a ’89-es fordulat után a rongálás, nemtörődömség, enyészet vált a három legtalálóbb jelszó a Bánffyra, pontosabban arra, ami maradt belőle. Az újabb fellendülést az ezredfordulót követő évek és az új tulajdonos hozták meg. Az Urmánczyak is örülnek Mind az üdülőtelep-minősítés elnyerésének, mind a Bánffy névre való visszatérésnek a város konkurens strandján is örülnek. A Bánffynál is régebbi Urmánczy-strand örököse és működtetője, Szabó Kálmán szerint a döntés mindkét létesítménynek kedvezhet. Az egykori alpolgármestert pedig kimondottan elégtétel tölti el, hallván, hogy a Felső Maros mentén igencsak népszerűnek számító Bánffyak nevét viselheti újból a fürdőtelep. „Az önkormányzatban mindenki megértette, hogy ez így jó, a polgármester pedig kimondottan ragaszkodott a Bánffy névhez. Az meg külön elégtétel számunkra, hogy az üdülőtelep határát úgy húzták meg, hogy a Maros jobb partjából is beleesik egy darab, mégpedig az, ahol a mi strandunk működik” – állítja a gyergyószárhegyi Lázárok által létesített és az Urmánczyak által 1869-ben megvásárolt fürdő jelenlegi mindenese. Szabó már csak tudja, mit jelent a visszatérés az ősi névre. Amint hosszas huzavona után visszaszerezte a szinte rommá pusztított fürdőt, a semmitmondó Ifjúsági strand nevét törölte, és Urmánczyvá keresztelte vissza. És mivel a név kötelez, az elmúlt években valósággal újjá varázsolta. Olyan, mint a régi, sohasem lesz, nem is lehet, ismeri el, mert területének nagy részét a kommunizmus idejében gyufás skatulyányi tömbházakkal szórták tele. Az Urmánczyak ezt is megszokták: a Trianon előtti tízezer hektárnyi erdejükből az 1923-as földreform után már csak ezer hektár maradt, és ’48-ban azt is államosították. A folytonos üldözésből az Urmánczy családnak is kijutott. Legismertebb tagja, az 1868-ban Maroshévízen született és 1940-ben ugyanitt eltemetett Urmánczy Nándor tizenhat éven át, 1902 és 1918 között a körzet országgyűlési képviselője volt, egyformán képviselve a már akkor többségben lévő románokat és kisebbségbe szorult magyarokat. Ő hozta létre 1895-ben az első helyi újságot, majd egy évre rá a tulajdonában lévő területen felépíttette az első állami iskolát. Pénzt adományozott az ortodox katedrális felépítésére, amiért meghívták beszédet mondani az 1903-ban tartott templomszentelésre is. Szintén neki köszönhető a bíróság létrejötte a kisvárosban, illetve az 1909-ben kiépített Déda–Gyergyószentmiklós-vasútvonal. Halála után, 1940-ben díszpolgári címmel tüntették ki, ma viszont a magyarellenes sajtó és a nacionalista szervezetek valósággal üldözőbe vették. A Miron Cristea, a Radio Ardealul és a Glasul Călimanilor alapítványok Ilie Şandru nyugdíjas történelemtanár kezdeményezésére pert indítottak a néhai politikusról elnevezett kulturális egyesület ellen annak tevékenységének beszüntetését követelve. Alkotmányellenes tevékenységet folytat és Románia területi integritását és függetlenségét veszélyezteti – hívták fel a bíróság figyelmét a periratban. Pedig a jótékonykodó nemes emlékét ápoló egyesület csak egy talpalatnyi helyet kért az önkormányzattól Urmánczy Nándor szobrának a felállításához. A város – ahol Stelu Platon szavaival élve a románok korrekt viszonyt ápolnak a magyarokkal – szinte sértésnek vette a kérést, és gondolkodás nélkül elutasította. Az Urmánczyak mégis lépéselőnyben vannak a Bánffyakkal szemben: ha az egyház telkén is, de a politikusnak mégis áll a szobra, s ha nehezen is, de visszaszerezték a fürdőjüket. A Bánffyaknak be kell érniük azzal, hogy mintegy hét évtized után névlegesen visszatérhettek Maroshévízre. Az erdőkért eddig szélmalomharcot vívtak, a fürdőről eleve lemondtak, és az ősi nevüket is a polgármesteri hivatal védette le magának az Állami Találmányi és Védjegyhivatalnál. Szucher Ervin Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2017. április 30.MaroshévízenJanuár 20-án a maroshévízi Kemény János Elméleti Líceum dísztermében mutatták be a Magyarörmény Élő Örökség erdélyi hírlapot és a Szépvízi örmények című könyvet. Az esemény kezdetén Deme Gabriella igazgatónő köszöntötte a jelenlevőket, Bajkó Hajnalka, az iskola diákja mondott verset. Ezután Lukács Bence Ákos konzul köszöntője hangzott el. A Csíkszeredai Főkonzulátus képviselője többek között elmondta, nagyon fontos az erdélyi magyarörmény hagyományok és kultúra ápolása, ezért tartja fontosnak a főkonzulátus, hogy lehetősége szerint a közösség által szervezett eseményeken részt vegyen. Gál Hunor gyergyószentmiklósi örmény katolikus plébános bemutatta a Magyarörmény Elő Örökség című folyóiratot és kérte a jelenlevőket, hogy írásaikkal ők is gazdagítsák a lapot, hisz az itteniek is tudnak érdekes történeteket, vagy beszámolhatnak a közösségi eseményekről. Ezt követően Fórika Sebestyén, a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ igazgatója ismertette a Szépvízi örmények című könyvet, de bemutatásra kerültek más könyvek, kiadványok is. Fórika Sebestyén beszédében arról is szólt, hogy „… manapság sok a régi, elhagyatott épület, amelyek romlásnak vannak kitéve, de ezeket fel kell újítani és az utókornak átadni, hogy utódaink tudják mi az örökségük, és mit kell továbbvinniük”. A bemutatók után kötetlen beszélgetés alakult ki a meghívottak és a szépszámú maroshévízi jelenlevők között. Az esemény szervezői a maroshévízi Kemény János Elméleti Líceum, az Erdélyi Magyarörmények Szövetsége és a dr. Urmánczy Nándor Egyesület voltak. Czirják Károly – Maroshévíz / Magyarörmény Élő Örökség (Marosvásárhely), 2. sz. lapozás: 1-30 | 31-41
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
